Rólunk
Cégünk, a Jó Hentes Kft. egy teljes mértékben magyar tulajdonú vállalat, amelyet 2017-ben alapítottuk azzal a céllal, hogy magas színvonalú húsfeldolgozási technológiával előállított termékeket biztosítson elsősorban a hazai piac számára. A baráti vállalkozásként induló cégünk tagjai Földi Mária és Szerencsi Mihály, a már ezt megelőző években is, kizárólag húsiparban tevékenykedtek. A több éves szakmai tapasztalatainkat – mind a gyártás mind a kereskedelem területén – egyesítve, elkötelezettek vagyunk abban, hogy a magyar emberek asztalára egészséges, tiszta élelmiszer kerüljön. Kiváló hazai alapanyagok, valamint komoly szakmai háttér bevonásával, illetve piacképes árakon értékesített termékeinkkel törekszünk elismertséget szerezni a vásárlók körében. A kitartó munkának és a jó üzletpolitikának köszönhetően, napjainkra a hazai piac egyik figyelemre méltó, dinamikusan fejlődő vállalkozása lettünk, mind profilját, mind piacát tekintve. Termékeink megtalálhatók magyar és nemzetközi tulajdonú hálózatokban és a kiskereskedelmi egységekben egyaránt.
Brand
Az elmúlt években történt, élelmiszeriparban bekövetkezett változások, cégünknél is megmutatkoztak. A megújuló vevői, piaci struktúra, az Európai Unióhoz való igazodás, a Magyarországon folyó gazdálkodási és fogyasztói szokások változásai szükségszerűvé tették az ezekhez való rugalmas alkalmazkodást. Szükségessé vált, hogy a nemzetközi piac ingadozásait elkerülve a friss konyhakész termékek előállítása mellett a feldolgozott termékek piacán is megjelenjenek a termékeink ugyanis a fogyasztók részéről érkező folyamatos érdeklődés magával vonzotta ezt. Úgy láttuk, hogy a piacon a magasabb szintű fogyasztói igényeket kell kielégíteni, így termékeink csak és kizárólag hagyományos módon, a magyar tradíciókat figyelembe véve készítjük. Az alapanyagaink, amely a már említett szemléletünk szerint, a hagyományokat előtérben tartva, nagyrészt magyarországi cégektől szerezzük be.
Így többek között ez is oka annak, hogy cégünk - védve a magyar termék jelentőségét – elindította a Jó Hentes Gourmet márkanevet a füstölt kolbász termékeinkre is.
Különösen fontosnak tartjuk a hagyományos, és ezért mára már, mind minőségben, mind feldolgozásában különlegessé váló, a földrajzi tájegységekhez tartozó termékek megőrzését és ezen különleges jellemzőikre való figyelem felhívását.
A termékcsaládot tovább bővítve, ezt az idei évtől, egy a piacon egyedülálló, Jó Hentes Gourmet kalocsai parasztkolbász feldolgozott húsipari termékkel is kiegészítettük. Ezen termékünk megalkotásánál is cégfilozófiánkat követtük, így termékünk a magas hústartalom mellett egy kiváló és világszerte ismert fűszerparika őrleménnyel , kerül a piacra egy prémiumcsomagolásban.
Minőségpolitikánk
Legfontosabb célunk, hogy a gyártott húskészítményekkel teljes körűen kielégítsük a vevők igényeit és a vevők bizalmának, elégedettségének növelésével szélesítsük a vásárlóink táborát, bővítsük a piacainkat.
- Minden munkafolyamatnál kiemelt jelentőséggel bír az élelmiszerbiztonsági és minőségi követelmények betartása, a termékek állandó minőségének és a vevői igények magas szintű kielégítésének fontosságát. Ennek megfelelően a HACCP rendszer, az IFS rendszerek, valamint az élelmiszerbiztonság elveit minden tevékenységünk meghatározó elemének tekintjük;
- A működésünkben, a vezetési és szervezési munkában, a gazdálkodásban a tudatos minőségirányítás és élelmiszerbiztonság megvalósítását, annak folyamatos fejlesztését kívánjuk elérni.
- Elsődleges cél a megrendelő igényeinek maximális kielégítése, valamint a határidők betartása reklamációmentes teljesítésekkel;
- Folyamatos, személyes vevőkapcsolaton keresztül biztosítjuk a vevői igények, észrevételek megismerését
- Arra törekszünk, hogy a hús és húskészítmény gyártási munkáinkba beépüljön hazai szaktudás és ezt fejlesztéseinkben figyelembe vesszük;
- Az üzem vezetése elkötelezett, hogy a környezet védelmével kapcsolatosan az előírásokat folyamatosan betartsa és a környezet védelem feltételeit biztosítsa.
Minőségbiztosítás
Gyártó üzemünkben végzett gyártási tevékenységünk a HACCP tanúsítvány szerint történik. A környezet védelem iránti elhivatottságunknak eleget téve szabvány szerinti környezetbarát csomagoló anyagot alkalmazzuk.